Üdvözöljük a

Békéltető Testület

honlapján!

-

Országos rendezvénynaptár

<< 2017 December >>
KeSzeCsüSzoVa
    123
45678910
11121314151617
18
192021222324
25262728293031

Békéltető Testület

2005. január 28.

Nógrád Megyei Békéltető Testület

Az 1998. március 1-én hatályba lépő a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV törvény a fogyasztóvédelem területén jelentős eszközöket adott a kamarák kezébe, amikor a területi gazdasági kamarák mellett működő békéltető testület létrehozását írta elő. A Nógrád Megyei Békéltető Testület 2000. április elsején kezdte meg működését.

 

A területi gazdasági kamarák mellett működő független testület célja a fogyasztó és a vállalkozás közötti vitás ügy egyezségen alapuló rendezésének megkísérlése.

A békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztó és a vállalkozás közötti a termék minőségével, biztonságosságával, a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, a szolgáltatás minőségével, valamint a szerződések megkötésével és teljesítésével kapcsolatos fogyasztói jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezése tartozik.

A testület hatásköre nem terjed ki azokra a fogyasztói jogvitákra, amelyekre a jogszabály egy másik szervet, szervezetet, hatóságot ruház fel eljárási jogosultsággal.

A békéltető testület illetékessége a gazdasági kamarák illetékességi területéhez igazodik.

Hogyan épül fel a békéltető testület?

A békéltető testület elnökből, elnökhelyettesből és tagokból áll, létszáma 12 fő. A testületi tagokat megállapodás alapján a gazdasági kamarák és a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetek jelölték ki egyenlő arányban 6-6 főben. A testület tagjairól listát vezet. A Nógrád Megyei Békéltető testület elnöke Dr. Pongó Erik, helyettese Tari Ottó, aki az elnököt akadályoztatása esetén teljes jogkörrel helyettesíti. A testületi tagok újraválaszthatók, megbízatásuk 4 évre szól.
A békéltető testület 3 tagú tanácsban jár el, ahol az eljáró tanács egyik tagját az eljárást megindító fogyasztó, másik tagját pedig az eljárással érintett vállalkozás jelöli ki a testületi tagok közül. Az eljáró tanács elnökét, továbbá ha a felek bármelyike a megadott határidőn belül nem él a jelölés lehetőségével, az eljáró tanács hiányzó tagját a testület elnöke jelöli ki. Ha a testület elnöke szerint a fogyasztói jogvita egyszerű megítélésű, az eljárás lefolytatására egyedül eljáró testületi tagot jelölhet ki.


Hogyan indulhat az eljárás?

Az eljárás megindítása ingyenes a fogyasztó – kizárólag fogyasztónak minősülő személy – kérelmére indul és feltétele, hogy a fogyasztó az érintett vállalkozással közvetlenül megkísérelje a panaszos ügy rendezését.

 

A kérelmet a békéltető testület elnökének írásban kell benyújtani (letölthető nyomtatvány), amelynek tartalmaznia kell:
• fogyasztó nevét, lakóhelyét, vagy tartózkodási helyét,

• a panasszal érintett vállalkozás nevét, székhelyét, vagy érintett telephelyét,
• a panasz rövid, érthető és olvasható leírását, az azt alátámasztó tényeket és azok bizonyítékait,
• a panaszügy előzetes rendezési kísérletét tanúsító dokumentumokat,

• a fogyasztó nyilatkozatát arra nézve, hogy más az ügyben más békéltető testületi eljárást nem kezdeményezett, közvetítői eljárás nem indult, keresetlevél beadására, illetve fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem előterjesztésére nem került sor,
• a tanács döntésére irányuló indítványt,
• a fogyasztó aláírását,

• ha a fogyasztó meghatalmazott útján jár el, a kérelemhez csatolni kell a meghatalmazást.

 

Amennyiben a kérelem nem felel meg fentiekben foglaltaknak, a testület elnöke azt a hiányok megjelölésével pótlás végett a kérelmezőnek visszaküldi.

A fogyasztó kérelmét az eljárás során bármikor visszavonhatja. Ennek tényét szintén írásban kell benyújtani, a panaszos nevének, címének feltűntetésével, illetve a megszüntetés okának rövid indoklásával.

 

Az eljárás menete

Az eljárás indításának időpontja a hiánytalan kérelem benyújtása. Nyolc napon belül az elnök megvizsgálja az ügy testületi hatáskörét és illetékességét. A testület hatáskörének vagy illetékességének hiánya esetén az ügyet – a kérelmező egyidejű értesítésével – az eljárásra jogosult szervezethez továbbítja.

Az eljárás indításától számított hatvan napon belül meghallgatási időpontot tűz ki, melyről írásban értesíti mindkét felet. Ezen értesítéssel együtt megküldi a kérelem másolatát, a választható tagok listáját, valamint felszólítja a bepanaszoltat, hogy tájékoztasson a panasz jogosságáról – ellenkező esetben a tanács a rendelkezésre álló adatok alapján határoz – csatolja az állításait alátámasztó tényeket és azok bizonyítékait, valamint nyilatkozzon a tanács döntésének kötelezésként történő elfogadását (eseti alávetés) illetően. A vállalkozást a békéltető testületi eljárásban együttműködési kötelezettség terheli, melynek keretében köteles – megfelelő tartalommal és határidőre – válasziratot benyújtani, a meghallgatáson az egyezség létrehozására feljogosított személy részvételét biztosítani. Amennyiben a vállalkozás székhelye vagy telephelye nem a területileg illetékes testület szerinti megyében van bejegyezve, a vállalkozás együttműködési kötelezettsége a fogyasztó igényének megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki. Fentiek megsértése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság általi bírság kiszabására kerül sor.

Az eljárás során a tanács tagjai függetlenek és pártatlanok, a feleket egyenlő elbánásban részesítik és minden esetben megkísérlik az egyezség létrehozatalát.

A tanács határozata akkor ajánlás, ha a kérelem megalapozott azonban a panasszal érintett vállalkozás az eljárás kezdetén úgy nyilatkozott, hogy a tanács döntését kötelezésként nem fogadja el, illetve egyáltalán nem nyilatkozott. Kötelezés, ha a kérelem megalapozott és az érintett vállalkozás az eljárás kezdetekor vagy nyilatkozatában a határozat kihirdetésekor a testület döntését magára nézve kötelezőként elismerte. A tanács megszűntető határozatot hoz, ha a panaszos kérelmét visszavonja, ha a fogyasztó és a bepanaszolt megállapodik az eljárás megszűntetésében, ha az eljárás folytatása lehetetlen, vagy a tanács megítélése alapján az eljárás folytatására nincs szükség.

A tanács az eljárást annak megindulását követő kilencven napon belül befejezi, indokolt esetben azonban ez a határidő meghosszabbítható.

A tanács, határozatát mindkét félnek – és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnek - írásban megküldi. A tanács határozata nem érinti a fogyasztónak azt a jogát, hogy igényét bírósági eljárás keretében érvényesítse. A tanács határozata ellen fellebbezésnek helye nincs, annak kézbesítésétől számított 15 napon belül azonban a határozat érvénytelenítése iránt keresetet lehet indítani a Balassagyarmati Törvényszéknél. Érvénytelenítési per az esetben indítható, ha a tanács összetétele, eljárása nem felelt meg a törvényi rendelkezéseknek, vagy a testületnek nem volt hatásköre az eljáráshoz, illetve a kérelem meghallgatás nélküli elutasításának lett volna helye.

Ha a vállalkozás nem tesz eleget a tanács ajánlásának a békéltető testület – a fogyasztó nevének megjelölése nélkül – jogosult a panaszt nyilvánosságra hozni.

 

Sajnos még mindig előfordul, hogy a panaszos arra való tekintettel kéri az eljárás megszüntetését, mivel attól kellő eredményt (a bepanaszolt alávetésének hiányában) nem vár, illetve a továbbiakban a bíróság előtt kívánja igényét érvényesíteni.

 

Szerencsére elég gyakori, amikor az eljárás azért kerül megszüntetésre, mivel az ügy a kérelmező számára megfelelően rendeződött.

 


Elérhetőségünk:
Nógrád Megyei Békéltető Testület
3100 Salgótarján, Alkotmány út 9/A. fsz. 4.
tel: 32/520-860, fax: 32/520-862
e-mail: nkik@nkik.hu

honlap: www.bekeltetes-nograd.hu

 

A 2016. január 6-i választás alapján a Nógrád Megyei Gazdasági Kamarák mellett működő Békéltető Testület tagjai

 

 

Név

Képzettség

Szakterület

Jelölő szervezet

1

Dr. Pongó Erik (elnök)

jogász

jogi kérdések, fogyasztóvédelem

NKIK

2

Divéki László

közgazda

kereskedelem

NKIK

3

Dr. Kiss Andrea

jogász

jogi kérdések

OFE

4

Dr. Szalai László

közlekedési üzemmérnök

gépjármű javítás, karbantartás, közlekedés

NKIK

5

Holles Miklós

magasépítési szakos üzemmérnök

építőipar

NKIK

6

Kozma Miklósné

informatikus könyvtáros

oktatás, kultúra

OFE

7

Malomhegyi Lajos

magasépítési szakos üzemmérnök, magasépítési szakos műszaki tanár

építőipar

OFE

8

Sulcz Zoltán

villamos üzemmérnök

villanyszerelés, háztartási gép javítás

NKIK

9

Szendrődi György

járműgépész üzemmérnök

kereskedelem

OFE

10

Szőke Ferenc

bőrfeldolgozóipari üzemmérnök, közgazdasági szakokleveles mérnök

bőripari termékek

OFE

11

Tari Ottó (elnökhelyettes)

műszaki (kertész) szakoktató, európai uniós agrárszakértő

oktatás, fogyasztóvédelem

OFE

12

Timmerné Demcsik Ágnes

műszaki tanár és üzemmérnök, közgazdasági szakokleveles mérnök, főiskolai szakközgazdász Európai Unió szakon, közbeszerzési referens

építőipar, közbeszerzés, pénzügy

NKIK

Csatolt állományok: